Tudomány
Ősrégi maja település maradványaira bukkantak Guatemalában
A település mintegy háromezer éves.
2024.01.10 08:15MTIMaja település maradványait fedezte fel egy cseh-szlovák régészeti expedíció a közép-amerikai Guatemalában - közölte a kutatást pénzügyileg támogató cseh Neuron Alapítvány kedden Prágában.
Az észak-guatemalai Petén tartományban tavaly nyáron felfedezett település mintegy háromezer éves. Fénykorát i. e. 850 és i.sz. 150 között élte, így az egyik legrégebbi maja városnak számít.
A régészek a települést speciális légi felvételek alapján találtak meg, majd azokra alapozva a helyszínen ásatásokat végeztek. A több mint hét négyzetkilométernyi területen paloták, épületek, szobrok, rituális helyek, csillagászati megfigyelő és más objektumok maradványait hozták felszínre. A feltárt maradványok hozzájárulhatnak a maja kultúra történetének jobb megismeréséhez - olvasható a közleményben.
Az expedíciót Ladislav Silhán cseh, illetve Milan Kovác szlovák kutatók vezették. A csoport tagja volt Sara Polak cseh régész, aki a mesterséges intelligencia segítségével végez kutatásokat és elemzéseket.
A cseh-szlovák kutatók a feltárt várost Yax Balamnak, azaz Első Jaguárnak nevezték el. A jaguár a maja kultúrában a hatalom szimbóluma volt, és kapcsolatban állt az alvilággal - mutat rá a közlemény. A Yax Balam területén a szakemberek hét nagyobb építészeti együttest találtak, és a város mellett két kisebb települést is sikerült feltárni.
A jelentősnek minősíthető régészeti leletek kiértékelése a prágai jelentés szerint folyamatban van, s a cseh-szlovák kutatók pedig Yax Balam háromdimenziós modelljének a létrehozásán is dolgoznak. "Célunk, hogy minél közelebb hozzuk a mai emberekhez a világ egyik legrégibb civilizációjának értékeit" - idézte a közlemény Ladislav Silhánt, az expedíció egyik vezetőjét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06