Ukrajnai háború
Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
Ország északi részén illegálisan Romániába átlépő ukrán állampolgárok közül sokan életveszélybe kerültek, eddig 19 ukrán holttestét fedezték fel román területen.
2024.05.10 07:17MTIMegközelítőleg 11 ezerre tehető azoknak az ukrán állampolgároknak a száma, akik az ukrajnai háború miatt illegálisan lépték át Románia északi határát - közölte csütörtöki sajtóértekezletén Florin Coman, a román határrendészet máramarosszigeti (Sighetu Marmatiei) regionális felügyelőségének vezetője.
Az Agerpres hírügynökség által idézett regionális parancsnok szerint az idei év első négy hónapjában több mint 1200 határsértést regisztráltak, amelyek során 2373 ukrán állampolgár érkezett illegálisan Romániába: 1028 Máramaros, 1066 Szucsáva és 279 Szatmár megye területén, túlnyomó többségük pedig ideiglenes védelmet kért Romániától.
Kiemelte: 2023-ban enyhén csökkent a zöldhatáron észlelt ukrán állampolgárok száma a háború első évéhez képest, de idén ismét megnőtt a határsértések száma. Az Ukrajnával közös határszakasz 367 kilométeres északi részéért felelős máramarosszigeti határrendészet vezetője elmondta: a hatáskörébe tartozó három megyében a tavalyi év azonos időszakához képest az első négy hónapban megduplázódott (1062-ről 2373-ra emelkedett) a határsértők száma.
Elmondása szerint az ország északi részén illegálisan Romániába átlépő ukrán állampolgárok közül sokan életveszélybe kerültek, eddig 19 ukrán holttestét fedezték fel román területen.
"Sokan a Tisza hideg és örvénylő vizében, vagy a Máramarosi-havasok több, helyenként 1900 méteres magasságot meghaladó részén próbáltak átjutni a határon, megfelelő felszerelés nélkül. Az ukrajnai konfliktus kezdete óta 19 ukrán állampolgárt találtunk holtan: 11-et a Tisza román partján, 8-at a Máramarosi-havasokban" - közölte Florin Coman.
Hozzátette: a bajba jutott ukrán állampolgárok megmentését célzó beavatkozások többségében együttműködnek a Máramaros megyei Salvamont hegyimentő szolgálattal.
A határrendészek, a hegyimentők és a tűzoltók 72 közös mentőmisszióban vettek részt a Máramarosi-havasokban az ukrajnai háború kezdete óta, amelyek során 108 ukrán állampolgárt sikerült megmenteniük. Idén mér 20 ilyen küldetésük volt, és 36 ukrán állampolgárt mentettek meg - mondta a román határrendészet máramarosszigeti regionális felügyelőségének vezetője.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:37 Varga Mihály: intenzív fejlődés szakaszába lép a gazdaság
- 13:37 Izrael visszautasította a népirtás vádját a Nemzetközi Bíróságon
- 12:36 Biden azonnali tűzszünetet, és kétállami megoldást sürgetett egy főiskola végzős hallgatói előtt
- 12:21 BRFK: 743 igazoltatás egy éjszaka alatt
- 11:59 Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
- 11:35 Török kori történelmi fesztivált rendeznek Tatán
- 10:34 Nagy István: már 184 millió új fát ültettünk erdeinkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06