Erőszak
Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
Az ítélethirdetés során a vádlott rosszul lett, mentők szállították kórházba.
2024.05.10 04:11MTIKét kiskorú szexuális zaklatása miatt ítélt elsőfokon 6 évre egy férfit a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön - tudatta a bíróság honlapján.
Az eljárás adatai szerint a vádlott a család barátja volt, 2014-2015-ben többször vigyázott a két kiskorú sértettre. A kisebbik sértettet többször fürdette, s eközben szexuálisan zaklatta. Cselekményét a kislány kérésére sem hagyta abba, emiatt a gyermek a konyhába zárkózott be. A férfi éjjelente is szexuálisan közeledett a mellette fekvő sértetthez, továbbá a másik sértettet szexuális cselekményre szólította fel, amikor pedig a kislány a kérésnek nem tett eleget, a férfi megütötte.
Súlyosan kötelességszegő magatartásával a vádlott mindkét felügyeletére bízott kiskorú sértett értelmi, erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette.
A törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú ítéletével a vádlottat folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és folytatólagosan elkövetett szexuális kényszerítés miatt 6 év börtönnel sújtotta. A védő felmentés, illetve enyhítés miatt nyújtott be fellebbezést, így az ítélet nem jogerős.
Az ítélethirdetés során a vádlott rosszul lett, mentők szállították kórházba.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:41 Elfogtak egy lengyel csalót Budapesten
- 17:40 A leendő északmacedón miniszterelnök az ország régi nevét akarja használni
- 17:00 Izraeli miniszter: erkölcsi vakság és történelmi bűn Izrael vezetőinek elítélése
- 16:39 A belgiumi Genti Egyetem megszakítja a kapcsolatokat három izraeli intézménnyel
- 16:35 A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen
- 16:32 Engedélyt kapott Julian Assange, hogy fellebbezést nyújthasson be amerikai kiadatása ellen
- 16:31 Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt a vasárnapi helikopterbalesetben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06