Siker!
Cselgáncs Eb - Pupp Réka bronzérmes
Az 52 kilogrammos Pupp Réka bronzérmet nyert a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
2024.04.25 17:57MTIAz olimpiai kvótás helyen álló, 2021-ben Eb-harmadik Pupp a harmadik helyért kiírt mérkőzésen Ajdan Valijevával szállt szembe, aki 18 évesen a kontinenstorna egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy eljutott az éremcsatákig. Az azeri versenyző a felnőtt mezőnyben eddig mindössze egy kisebb versenyen állhatott dobogóra, méghozzá tavaly Perth-ben.
Első találkozójukon a 18 World Tour-medálnál tartó, olimpiai ötödik magyar dzsúdós diktálta a tempót, és egy perc után vazaarit kapott egy alábújós válldobásra. Másfél perccel később pedig már véget is vetett az egyoldalú küzdelemnek, mivel egy belső horogdobásra még egy vazaarit ítélt a bíró, ami már ippongyőzelmet jelentett.
"Maradt bennem hiányérzet, mert az elődöntőben is jól mentem, az sajnos nem jött össze" - nyilatkozta Pupp az M4 Sportnak. "A bronzmeccsen én támadtam, szerintem ő megijedt kicsit, én pedig levezettem a maradék feszültségemet. Bízom benne, hogy ez lendületet ad, és a világbajnokság, majd az olimpia is szépen sikerül".
Az Atomerőmű SE 27 éves sportolója a 2021-es, lisszaboni kontinenstorna után másodszor lett harmadik, egyben megszerezte a magyar cselgáncssport 55. Eb-bronzérmét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
- 6:15 Két új, korszerű jegy- és bérletautomatát tesztel a BKK
- 5:14 Agrometeorológia: az Alföldön és a Tiszántúl középső részén fokozódott az aszály
- 4:11 Hat évre ítéltek egy kiskorúakat zaklató férfit
- 3:10 Zsigó Róbert: népszerű a csok plusz
- 2:30 Sulyok Tamás fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt a Budai Várban és a Sándor-palotában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06